Balról jobbra (első sor): Jun, Hoshi, Dino, Mingyu, S.Coups (leader) (második sor): Seungkwan, Jeonghan, Vernon, Wonwoo, DK, Joshua, Woozi, The8 |
A SEVENTEEN a Pledis Entertainment közreműködésével létrejött fiúegyüttes. Alapításuk 2015-ben volt, máig is aktív bandák közt vannak. Pre-Debut: 2013-tól élő adásban is megtudták nézni a fanok, hogy hogy válnak igazi, s elég nehéz idolokká. 17TV-n adták le az epizódokat, a show több évadot is megélt, amiken keresztül bemutatták a sok tagot. Az együttes 2015. május 26-án debütált egy élő egyórás Showcase-n keresztül. Emiatt ők lettek az első ilyen csapat, akik megcsinálták. Nemsoká megjelent az első minialbumok, a 17 Carat, aminek a vezetődal az Adore U lett. Érdekesség, hogy a csapat saját maguk írják a dalokat, sőt, a táncokat is ők hozzák létre.
Nevük jelentése: SEVENTEEN avagy SVT. Eredetileg 17-en voltak, ám debütálásuk előtt pár személy kilépett, ezért 13-an maradtak az együttesben.
Debütálás dátuma: 2015. május 26.
Ügynökségük: Pledis Entertainment
Kiáltásuk, jelmondatuk: Say the name, SEVENTEEN!
Alegységek: Hip Hop egység; Vocal egység; Performance egység
Fanok együttesneve: CARAT
Fanok együttesneve: CARAT
Jelük |
Tagok:
S.Coups (에스.쿱스)
Hangul: (최승철)
Származási hely: Daegu, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: rapper (Hip Hop egység), leader
Magasság: 178 cm
Érdekességek:
» 6 évig volt gyakornok.
» Egyike a Pledis-es fiúk eredeti felállásának.
» Eredetileg a NU'EST-el debütált volna.
» A Tempest volt tagja.
» Egyik álma, hogy színész lehessen.
» Saját maga alkotta a színpadi nevét. Az S a Seventeenre, vagy az eredeti nevére, a Seungcheol-ra utal. A Coups pedig nagy sikert jelent. Rapperként azt szerette volna, hogy neki is meglegyen a saját menő neve.
» Eredeti nevének jelentése: Seung (tisztán nyerő) és Cheol (becsületes). Összerakva: becsületesen nyerni.
» Azt mondta, hogy utálja kimutatni a gyengeségeit, de belülről igenis törékeny. A megjelenésével ellentétben nagyon szenvedélyes, huncut és gyengéd.
» Ő a legerősebb a barátai és hyungjai között, ezért is hívja magát Beagle King-nek.
» Feltűnt az After School "Wonder Boy" c. számának és a NU'EST "Face" c. számának MV-jében.
» Kedvenc koreai énekesei: Taeyang (BIGBANG) és Seol Kyun Goo.
» Egyszer szeretne találkozni Taeyanggal.
» 2PAC az az énekes, akit a legjobban tisztel.
» Fekete öves taekwondoos, mivel 7 évig tanulta.
» Nem szereti a citromot.
» Szereti a sportokat.
» Ideális típusa egy olyan lány, aki jól főz és sokat eszik.
» A csapattagok szerint neki van a legtöbb tapasztalata az előadásban és ő a legférfiasabb tag.
» Ő a csapat apukája.
» Kedvenc színei a piros, és a fehér.
» Kedvenc száma a nyolcas.
» Agresszívé tud válni a különböző játékok játszása közben.
» Nem szereti a hullámvasutat.
» Azt mondta, hogyha még egy tagot hozzáadhatna a Hip-Hop Egységükhöz, az Hoshi lenne, mert így meg tudná koreografálni a táncaikat.
» A tél és nyár közül jobban szereti a nyarat.
» Nem tud fűszeres ételeket enni.
» Jobban szereti a sötétebb tónusú bőrt.
» Példaképei: U-Know (TVXQ), G-Dragon és Zico.
» Nem szokott sokat edzeni, de gyorsan nőnek az izmai.
» Ott volt a "Produce 101" fináléjában, hogy szurkoljon Samuel-nek. S.Coups Samuel szüleivel együtt, a szülői részlegben ült.
Vernon (버논)
Teljes név: Hansol Vernon Chwe
Hangul: 최한솔버논
Származási hely: New York, Egyesült Államok
Nemzetiség: amerikai-koreai
Pozíció: rapper (Hip Hop egység)
Magasság: 175 cm
Érdekességek:
» 3 évig és 3 hónapig volt gyakornok.
» Kedvenc rapperei: Drake, T.I, J.Cole, és Kendrick Lamar
» Feltűnt a Hello Venus "Venus" c. számának, Orange Caramel "My Copycat" c. számának és Man of K "Falling" dalának MV-jében.
» Folyékonyan beszél angolul.
» Öt éves korában költözött Koreába.
» Ő viselkedik a legaranyosabban, ha lányokkal van. Ha lányokkal van, még a szemével is mosolyog, ám ha a tagokkal van... nem feltétlenül.
» Szeret énekelni, de nem tud jól. Néha megpróbálja utánozni Seungkwant.
» Reggel és este közül az estét szereti jobban.
» Szabad embernek tartja magát.
» Színpadi neve mögött az áll, hogy ez a középső neve, és édesanyja vezetékneve.
» Koreában jobban érzi magát, mint Amerikában.
» Középiskolája előtt lett gyakornok. Úgy érzi, minél többet gyakorol, álma, hogy énekes legyen, annál inkább hivatalossá válik.
» Példaképe J Cole. Egy olyan remek előadó szeretne lenni, mint ő. Szeretne egy fejlődő előadó lenni, aki egyesével mássza meg a fokokat egészen a legutolsóig.
» Apukájától tanult gitározni, amit azóta is nagyon szeret.
» Van egy húga, Sofia.
» Nagyon csiklandós.
» Annyira szereti Nicki Minaj-t, mint a többi tagot.
» Többnyire Seungkwannal osztozik egy szobán.
» Kedvenc zenei műfajai a rap, R&B és a hip-hop, de kedveli a jazz műfaját is.
» A nyarat és az őszt szereti a legjobban, kedvence a december.
» Szereti a macskákat, és van is egy sajátja, aminek neve Dodam. Őt az unokatestvérétől kapta.
» Szeretné, ha olyan jól tudna beszélni, mint Seungkwan.
» A csokoládé a kedvenc étele. Imádja a csokitortát, sajttortát és a sajtburgert és szereti a szilvát is.
» Szeret filmeket nézni.
» Példaképei a szülei és a tanárai.
» A családja Hongdae-ban, míg ő Gangnamban él, mert ott van a Seventeen lakása.
» A többi tag őt szavazta meg, mint a legfélénkebb tagot, s nem is túl beszédes.
» Lassú a reakcióideje.
» Kísértetiesen hasonlít Leonardo Di Caprio-ra és a fiatalkori, koreai hasonmásának is szokták őt hívni.
» Ideális típusa egy lány, akinek szép lábai vannak.
» Kedvenc állatai a kutyák.
» Szereti a 'Fight Club' c. filmet.
» Kedvenc színészei: Brad Pitt, Leonardo Di Caprio és Johnny Depp.
» Kedvenc koreai színésze Lee Byun Han.
» Szereti az IRIS című drámát.
» Szereti az angol és az ausztráliai akcentust.
» Ő az egyik legijedősebb tag.
» Ha újraszülethetne állatként, sárkány szeretne lenni.
» Ha szerenádot adna egy lánynak John Legend "Stay With You" dalát énekelné.
» Nincs kedvenc lánycsapata.
» Kedvenc filmje a Felhőatlasz.
» Ha választania kéne zene és étel között, a zenét választaná.
» Ha lehetne egy szuper ereje, a telepátiát választaná.
» Érdekli a divat, és rengeteg kalapja van.
» Ha be kéne mutatnia egy tagot a szüleinek, Hoshi lenne az.
» Beceneve a Twix, mert sok Twix-et tart a szobájában.
» Inkább filmet néz, mint olvas.
» Webtoonokat olvas.
» Részt vett a Show Me The Money 4. évadában, ahol a 3. körben esett ki AndUp-pal szemben.
» Jó barátja Seungyoun (UNIQ).
» Amikor megjelent Drake "Hotline Bling" dala elkezdte azt imitálni, ami igen népszerűvé vált a rajongók körében, de még a "Love Letter" daluk klipjének végén is ezt a táncot imitálja.
Wonwoo (원우)
Teljes név: Jeon Won Woo
Hangul: 전원우
Származási hely: Changwon, Gyeongsangnam, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: rapper (Hip Hop egység)
Magasság: 182 cm
Érdekességek:
» 4 évig volt gyakornok.
» Feltűnt a Hello Venus "Venus" c. számának és a NU'EST "Face" c. számának MV-jében.
» Van egy öccse, akit Jeon Bohyuk-nak hívnak.
» Azt mondta, hogy a szülei a bálványai: nagyra értékeli, hogy egész életükön át ilyen keményen tudtak dolgozni.
» Nem szereti az aegyo-t és nem is tud, de a hangját el tudja változtatni, hogy az aranyosnak tűnjön.
» A tagok őt szavazták meg, mint legtisztább tagot.
» Ha ijesztő és vicces filmekről beszélünk, jobban szereti az ijesztő filmeket.
» Nem hiszi, hogy létezik első látásra szerelem, szerinte lehetetlen ilyen gyorsan szerelembe esni.
» Szeret szomorú dalokat hallgatni elalvás előtt.
» Azt mondta, ha kreálhatna egy új alcsapatot, akkor abban Seungkwan, Mingyu, Hoshi, DK, Dino és ő lennének benne, és Comics lenne a nevük.
» Igazi nevének jelentése: Won, mint nyílt, és Woo, mint segítség. Összetéve: Nyitott szívvel élni az életet.
» Azt mondta, hogy az emberek szerint akkor a legszexibb, amikor fáradt, mert ilyenkor csak üresen bámul maga elé, és ilyenkor mindig megjegyzik, hogy milyen jóképű srác is ő valójában.
» Gitárleckéket vett, miután Szöulba költözött, középiskola harmadik osztályában.
» Tapasztalatgyűjtés céljából ment el a Pledis meghallgatására, azonban bejutott a céghez.
» Énekesként kezdte, de az emberek azt mondták neki, kellemes hangja van a raphez. Azóta felfedezték érzékét a hip-hophoz és a raphez, így a hip-hop egység tagja lett.
» Harmadik vagy negyedik helyre tenné magát, ha rangsorolni kéne a tagokat jóképűség szerint.
» Szerinte S.Coups a legjóképűbb, mert férfias és remek vezető. Fel is néz rá emiatt.
» Példaképei Lupe Fiasco és Tablo.
» Szeret dalszövegeket írni, az ötletei is onnan jönnek.
» Fél a kutyáktól.
» Kedvenc színe a kék.
» Kedvenc tantárgya a zene volt.
» Ideális típusa egy olyan lány, aki nagyon illik hozzá.
» Féltékeny Woozi zongora-képességeire.
» Szereti a gránátalmát.
» Közönyösnek tűnhet az éles szemei miatt, de a valóságban egy nagyon jó srác.
» Fűszeres rizssüti és ramen közül, inkább a rament választaná.
» Imád filmeket nézni.
» Azt mondta, hogy minden alkalommal elsírta magát eddig, amikor a Miracle in Cell No.7-et nézte.
Mingyu (민규)
Teljes név: Kim Mingyu
Hangul: 김민규
Származási hely: Anyang, Gyeonggi, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: rapper (Hip Hop egység)
Magasság: 185 cm
Érdekességek:
» 4 évig volt gyakornok.
» Feltűnt a Hello Venus "Venus" c. számának és a NU'EST "Face" c. számának MV-jében.
» Ha egy másik tag bőrébe bújhatna, Joshua lenne az, mert akkor tudna angolul beszélni
» A Hip-Hop Egység önkényesen kinevezett visualje.
» Példaképe T.O.P., mivel erős a színpadi jelenléte, de színészként is tehetséges. Ezeket a képességeket szeretné ős is elsajátítani.
» Ő a hajstylist a csapatban. Néha olyan rosszul sikerülnek munkái, hogy sajnálja a többieket. Egyszer megcsinálta DK haját, de inkább mondta neki, hogy csak mossa meg.
» Szeret porszívózni és takarítani. Elmondása szerint a sok tag miatt, hamar rendetlenség kerekedik a lakásukban, de ő szereti azt kitakarítani.
» A Min értékes drágakövet jelent, míg a Gyu a csillagot, azaz Mingyu = egy értékes drágakő, mely úgy ragyog, akár a csillagok.
» Sokan tartják őt ezermesternek. Meg tudja javítani a törött, elromlott dolgokat. Amikor fiatal volt készített egy kishajót evőpálcikákból. Ha unatkozik, átrendezi lakásukat, de a villanykörtéket is ő szokta kicserélni, mivel igen magas.
» Széles mosolya és pozitív kisugárzása van. Könnyedén ismerkedik és gyorsan köt barátságokat.
» Az álma nem az, hogy "valaki legyen", hanem "bárhol vagyok, bármit teszek, remélem az emberek szeretni fognak". Egy olyan emberré szeretne fejlődni, akivel mások szívesen dolgoznak együtt.
» A középiskola második évében válogatta be őt a Pledis.
» Élvezi és szeretné egyszer hivatalosan kipróbálni a színészkedést.
» Kedvenc ételeinek egyike a hús, továbbá szereti a fűszeres ételeket. Nagyon szereti a disznólábat.
» Nagyon jól főz és ellátja a többieket is.
» Kedvenc száma a 17.
» Kedvenc állatai a kutyák, van is egy kutyusa.
» Balkezes.
» Kedvenc színe a piros.
» Nála idősebb párt szeretne magának.
» A többiek őt választották a leghelyesebb tagnak, emellett azt állapították meg, hogy külseje és személyisége nem illik össze.
» Ő eszik a legtöbbet a csapatban.
» Féltékeny Jun Wushu-tehetségére.
» Ő a leghangosabb a közös lakásukban.
» A legszorosabb kapcsolatot Wonwooval ápolja.
» A többiek azt hitték, hogy Mingyu idősebb náluk, de ahogy egyre jobban megismerték, most már az öccsükként tekintenek rá. Éppen ezért is őt választották annak a tagnak, aki a legjobban eltér az első benyomás után alkotott énjétől.
» Optimista gondolkodású.
» Szívesen találkozna az EXO-val.
» Jól kijön a fiatalabb és idősebb tagokkal is. Úgy véli, kötelessége, hogy harmóniában legyen az emberekkel.
» Szeretne eljutni Latin-Amerikába.
» Ideális típusa egy magas, jószívű és laza lány.
» 2017-ben csatlakozott a "Law of Junge" műsorhoz.
Jeonghan (정한)
Teljes név: Yoon Jeong Han
Hangul: 윤정한
Származási hely: Szöul, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: énekes (Vocal egység)
Magasság: 178 cm
Érdekességek:
» 2 évig és 2 hónapig volt gyakornok.
» Szereti a koreai ételeket, különösen a ragukat és a csirkét.
» Azt mondta, hogy Joshua volt az első, aki közeledett felé, mikor trainee lett.
» Joshua-hoz áll a legközelebb a csapatban.
» Nem szereti az édességeket.
» A tagok szerint neki van a legjobb személyisége a csapatban.
» Féltékeny Seungkwan hangi adottságaira.
» Angyalnak hívja magát, ill. október 4.-én született (az 1004 a koreaiban a "Cheonsa", ami Angyalt jelent).
» Az "Adore U" és "20" dalaik közül közelebb áll hozzá a "20".
» Ideális típusa egy olyan lány, aki szereti őket, és megveszi az albumaikat.
» Igazi neve jelentése: Jeong, mint tiszta és Han, mint ország. A neve azt a jelentést hordozza, hogy mindig olyan lesz, mint a tiszta Tejút.
» Szerinte ő a harmadik legjobb visual a csapatban.
» Ő a leggyengébb tag a csapatban. Hamar elfárad és akárhol-akármikor el tud aludni. Amikor fáradtnak érzi magát a rádióállomásokon, mindenkinek azt mondja, hogy mosdóba kell mennie, ahol végül titokban alszik egy keveset.
» Felnéz a SHINee Taeminjére, mert rengeteget fejlődött a debütálása óta, ezért azt reméli, hogy egyszer ő is ilyen lesz és sokat tud majd segíteni az Énekes Egységnek.
» Csendesnek tűnhet, de a valóságban nem ilyen.
» Ha választhatna, hogy idősebb vagy fiatalabb személlyel randizzon, ő az idősebbet választaná, mert szüksége van valakire, aki gondját viseli.
Joshua (조슈아)
Teljes név: Joshua Hong
Hangul: 조슈아홍
Származási hely: Los Angeles, Kalifornia, Egyesült Államok
Nemzetiség: koreai-amerikai
Pozíció: énekes (Vocal egység)
Magasság: 177 cm
Érdekességek:
» 2 évig és 2 hónapig volt gyakornok.
» 2013-ban csatlakozott a Pledis Ent.-hez és ekkor kezdte el gyakornoki időszakát.
» Kedvenc énekesei: 2BIC, Chris Brown, Usher és 2PAC.
» Szeret aludni, olvasni, enni, gitározni és énekelni.
» Kedvenc színei a kék, fekete, barna és rózsaszín.
» Amikor Amerikában élt gyakran eljárt a templomba, sőt tagja is volt a templomi kórusuknak, ahol gitáron is játszott.
» Ő a Seventeen úri embere. Nem könnyű feldühíteni, és mindig finoman beszél. A hangja és a viselkedése is udvarias.
» Azt szeretné, ha olyanná válnának, mint a Shinhwa és sokáig együtt maradnának, jó kapcsolattal a csapattagok közt.
» Szeretné, hogy egy igazán kötelességtudó gyermeke legyen a szüleinek, és a kemény munkájával büszkévé tenni őket.
» Amíg Amerikában élt koreaiul beszélt otthon, míg angolul az iskolában, emiatt jól beszéli az angolt, de az írással még mindig akadnak problémái.
» Jobban szereti a focit a kosárlabdánál.
» A kiwis fagyit szereti a legjobban.
» A foci a kedvenc sportja.
» Szereti az animéket, a kedvencei pedig nem mások, mint a One Piece, Naruto és Bleach.
» Keresztény vallású.
» Féltékeny Woozi tánc-, és énektudására.
» Nagyon jól gitározik.
» Példaképeinek a szüleit nevezte meg.
» Jobban szereti a zenét az ételeknél.
» Szereti az "Adventure Time" című műsort.
» Ha színekről van szó, nem szereti a zöldet.
» Tetszik neki a "Rooftop Prince" című dorama.
» Kedveli a horror filmeket.
» Kedvenc Youtube-os előadói nem mások, mint Gabe Bondoc, AJ Rafael és Jeff Bernat.
» Tud főzni.
» Imádja a csirkét.
» Szexinek találja a brit akcentust.
» A nyulak a kedvenc állatai.
» Jang Donggun a kedvenc színésze.
» Szereti a meséket.
» Azt mondta, hogy a zene az élete.
» Ő is egy EXO-L, azaz EXO fan.
» Ha Twilight-ról van szó, ő is a Jacob kedvelők táborát erősíti.
» Jobban szereti a könyveket a filmeknél.
» Szerinte nagyon bonyolult valakitől szívességet kérni.
» Ideális típusának egy olyan lány, aki nagyon kedves.
» Az "Adore U" és "20" dalaik közül jobban szereti a "20"-t.
» A Joshua nevet a Biblia ihlette.
» Egy nagyon nyugodt emberként látja magát.
Seungkwan (승관)
Teljes név: Boo Seung Kwan
Hangul: 부승관
Származási hely: Busan, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: énekes (Vocal egység)
Magasság: 174 cm
Érdekesség:
» 3 évig és 2 hónapig volt gyakornok.
» Kapott egy ajánlatot a JYP-től, ám ő elutasította azt.
» 2012 júniusában csatlakozott a Pledishez.
» Nevében a Boo felnőttet, a Seung sikert, a Kwan pedig nagylelkűt jelent. Együtt tehát: egy sikeres utóddá válni. Keményen próbálkozik, hogy nagylelkű legyen, aki energiát nyújthat másoknak.
» Példaképe Kim Junsu. Annyi év után még mindig szerepel musicalekben és ez lenyűgözi őt. Szeretne sikeressé válni a csapat tagjaként és egyénileg is.
» Ő a hangulatteremtő a bandában. Ha a hangulat nem a legjobb, akkor elkezd imitálni embereket, hogy ezzel is feldobja a többieket.
» Általános iskola első éves kora óta mindig részt vett a gyermekek zenei fesztiválján. Mivel Jeju szigetén nőtt fel, sosem gondolt arra, hogy esetleg énekes lenne. Tanára felvette előadását az egyik ilyen fesztiválon, mert pont a kedvenc dalát énekelte. A videó láttán vették őt fel a céghez.
» Saját elmondása szerint mohó, mert szeretne mindenben kiemelkedő lenni.
» Egy olyan énekessé szeretne válni, aki sokáig együtt marad a tagokkal. Be akarja bizonyítani, hogy a sok taggal rendelkező bandákról alkotott előítéletek tévesek. Szeretne sokoldalúvá válni. Azt mondja 'ne légy arrogáns, hanem légy mindig szolid!'
» Többnyire Vernonnal osztozik egy szobán.
» Kedvenc évszakai a nyár és ősz, illetve nagyon szereti az esőt.
» Kedvenc étele a hamburger és nagyon szereti a goguma pizzát.
» Kedvenc sportja a kosárlabda.
» Legnagyobb félelme, hogy nem figyelnek rá az emberek egyáltalán.
» Ő kapta eddig a legtöbb becenevet.
» Féltékeny Hoshi karizmájára és Woozi hangjára.
» Nagyon rossz alvási szokásai vannak.
» Allergiás a paradicsomra.
» Ha lehetne egy szuper ereje, a teleportálás lenne az.
» A meghallgatáson Kim Bum Soo "Last Love" dalát énekelte el. Azt mondta, hogy szerinte ez a dal remekül jellemzi őt.
» Megjegyezte az összes tag születésnapi dátumát.
» A sós és édes ételek közül a sósat szereti jobban.
» Nagyon sokat tud enni.
» Nagyon lelkes, ha angolul beszél vagy olvas, ugyanakkor nagyon aranyos, mert nyelvi tudása még nem igazán hibátlan.
» Jó barátja Daehyun (B.A.P). Daehyun szerint Seungkwan rendkívül tehetséges és vicces is.
» Ideális típusa egy laza lány, nagy szemekkel, aki olyan, mint egy barát számára.
DK
Teljes név: Lee Seok Min
Hangul: 이석민
Származási hely: Yongin-si, Gyeonggi-do, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: énekes (Vocal egység)
Magasság: 179 cm
Érdekesség:
» 2 évig és 7 hónapig volt gyakornok.
» Művészneve Dokyum, röviden DK.
» A YP Zeneakadémián tanult.
» Elmondása szerint, mikor a Pledis-hez került eleinte nagyon félt és magányos volt, de végül ő lett az a tag, aki leggyorsabban összebarátkozott mindenkivel.
» Szereti vidáman eltölteni az idejét, és szeret másokat is energikussá tenni, de néha elveszti a fejét, szóval több önkontrollra lenne szüksége.
» Egyszer látta Yoon Do Hyun fellépését középiskolában. Úgy gondolta, hogy az énekes energiája a színpadon, és a rajongókkal való kommunikálása nagyon menő. Ekkor kezdett el arról álmodni, hogy egyszer énekes lesz.
» Beceneve 'Internal voice', azaz 'Belső hang'. A tagok hívják így, mert nagyon zajos, mikor gyakorolja az éneklést, és olyan, mint egy hangszóró.
» Középiskolában sokszor karaokezott, és a barátai azt mondták neki, jó hangja van.
» Nagyon szeret olyankor énekelni, mikor barátai gitároznak. Pihenés közben is zenét hallgat és igyekszik gyakorolni és fejleszteni éneklését.
» Imádja a rockot. Középiskolában tagja volt egy rockbandának.
» Példaképei Yoon Do Hyun és Myun Myung Jin.
» Ha választani kéne, hogy idősebbel vagy fiatalabbal randizzon, az idősebbet választaná, mert szüksége van valakire, aki vigyáz rá.
» Vernon, Seungkwan és Joshua szerint ő a legviccesebb tag.
» A többi tag őt szavazta meg, mint a tagot, aki a legjobban szeret viccelni.
» Féltékeny Woozi bőrére és alakjára.
» Kedvenc étele a Wenchang csirke.
» Vernonnal egy napon van a születésnapjuk.
» Nagyon életvidám, de érzékeny ember.
» Egy olyan emberré szeretne válni, aki másokon segít és reményt ad nekik.
» Az ideális típusa egy olyan lány, akinek hosszú sötét haja, szép lába és rengeteg aegyoja van.
➔ 2016. február 4-én végezte el a középiskolát, osztálytársai voltak Soojung (Lovelyz), Yuju és Eunha (GFriend).
» A lovakhoz is szokták őt hasonlítani.
» A kedvenc száma a 17.
» A kedvenc színe a fekete.
» Nevének valódi jelentése: Seok, mint nagy és Min, mint értékes drágakő. Összetéve: SeokMin, vagyis nagy egzisztencia, mint egy értékes drágakő.
» Nagyon szenvedélyes a dolgok iránt, amiket szeret, szóval néha mohó, ha éneklésről van szó.
Woozi (우지)
Teljes név: Lee Ji Hoon
Hangul: 이지훈
Származási hely: Busan, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: énekes (Vocal egység)
Magasság: 164 cm
Érdekesség:
» 5 évig volt gyakornok.
» Még sosem volt barátnője, sőt lány barátai is alig akadtak.
» Sokan hasonlítják őt Suga-hoz (BTS) és CL-hez (2NE1).
» Egyszer szeretne találkozni Justin Bieberrel.
» A tagok őt szavazták meg, Hoshi mellett, mint a legkeményebben dolgozó tagot.
» Egy teher van rajta, azzal, hogy ő a Seventeen komponistája, és fél, hogy ha elbuknak, az az ő hibája is lenne.
» Nagyon nyugodtnak, komolynak és óvatosnak gondolja magát. Mivel néha túl komoly, 'Documentarynak', azaz Ismeretterjesztőnek is becézik.
» Nevének jelentése: Ji, mint ismerni és Hoon, vagyis szolgáltatás. Együtt: JiHoon, azaz 'Ismerni a szolgáltatásomat'.
» Fiatalabb korában klasszikus zenét játszott hosszabb ideig. Tud klarinétozni és zenekari hangszereken játszani. Régebben is nagyon szeretett énekelni, és az emberek azt mondták neki, jó hangja van, ő azonban kételkedett ebben. Végül elment a Pledis meghallgatására, ahol sikeresen bejutott. Azóta a újabb és újabb dolgokat tudott meg a zenéről, és minden alkalommal egyre izgalmasabbnak találta azt.
» Példaképei Chris Brown és JYP.
» Nagy rajongója Brian Puspos-nak.
» Szereti a sportokat.
» A Tempest tagja volt, még mielőtt megalakult a Seventeen.
» Tud gitározni, és zongorázni.
» Szereti a kutyákat.
» Nem tud fűszeres ételeket enni.
» Féltékeny Joshua angol tudására.
» Feltűnt a Hello Venus "Venus" c. számának, a NU'EST "Face" c. számának és az Orange Caramel "My Copycat" c. dalának MV-jében.
» A kedvenc desszertje a Jjajangmyun és a csípős Ramyun tészta összekeverve.
» Nagy rajongója az X-Men szériának. Szeret olyan filmeket nézni, amelyben Hugh Jackman szerepel.
» Ő komponálja és írja a szövegeit a Seventeen daloknak.
» Tél és nyár közül a telet választaná.
» Hosszú és rövid haj közül a hosszút preferálja.
» DK őt választotta, mint a tagot, akivel kínos volt a kapcsolata, mire Woozi Dokyeom-shinek (formálisan) kezdte szólítani őt.
Jun (준 / 俊)
Teljes név: Wen JunHui
Kínaiul: 文俊辉
Hangul: 문준휘
Származási hely: Shenzhen, Guangdong, Kína
Nemzetiség: kínai
Pozíció: vezértáncos (Performance egység), énekes
Magasság: 180 cm
Érdekesség:
» 2 évig és 7 hónapig volt gyakornok.
» Gyermekszínész volt Kínában.
» Egyesek szerint úgy néz ki, mint a Super Junior Heechul-ja.
» Ideális típusa egy olyan lány, akinek tiszta és finom kinézete van, de a szexi lányok is bejönnek neki.
» Azt mondta, hogy a Seventeen Project-ben a Lucky J Jessi-je volt legemlékezetesebb zsűri. Miatta vágatta le a haját a debütálásukhoz.
» Neve jelentése: a Moon, mint 'jó tanuló', Jun, mint 'jóképű' és Hui, mint 'jobban tudom csinálni'.
» Művészneve az eredeti nevéből jött.
» Azt mondta, hogy nagyon sok kínai diák szereti a K-pop-ot, ezért is kezdett el érdeklődni ez iránt, és költözött Koreába.
» Ő a csapat Halk Jóképű Fiúja. Szerinte ő a 3. leghelyesebb a csapatban.
» Szereti sok koreai és kínai rágcsát hordozni magánál. Nem egyszerre eszi meg őket, hanem mindig egy keveset vesz belőlük, kivéve ha eltüntetik előle a tagok. A Jelly nasi a kedvence.
» Szeret kínai dalokat énekelni, de félénk ha ezt a tagok előtt kell tennie.
» Zhou Mi és Henry a példaképei, mert sok szeretet szeretne kapni, mind a kínai, mind a koreai rajongóktól, akárcsak ők.
» Állítása szerint jó a koreai nyelv tanulásában, de a kiejtés nehezen ment neki az elején.
» Szeret kiöltözni.
» Ismeri a Wushu művészetét.
» Tud zongorázni.
» Szereti a fűszeres ételeket.
» Könnyen alkalmazkodik az új helyekhez.
» Szeret olvasni.
» Csodálja Ren-t a NU'EST-ből.
The8 (디에잇)
Teljes név: Xu Ming Hao
Kínaiul: 徐明浩
Hangul: 서명호
Származási hely: Anshan, Liaoning, Kína
Nemzetiség: kínai
Pozíció: vezértáncos (Performance egység), énekes
Magasság: 178 cm
Érdekesség:
» 1 évig és 5 hónapig volt gyakornok.
» Ő volt az utolsó tag, aki csatlakozott a bandához.
» Hobbijai az ének és tánc mellett a vásárlás és filmezés.
» Nevében a 8: a nyolcas számot sok kínai ember kedveli, továbbá, ha azt elfektetjük a végtelen jelét kapjuk.
» Fiatal kora óta szeretett volna szupersztárrá válni. Kínában ment el meghallgatásra, mikor középiskolás volt.
» Ideális típusa egy aranyos és kedves lány.
» Részt vett egy nemzetközi harcművészeti versenyen, ahol első helyen végzett.
» Mindig rendesen eszik.
» Példaképe Henry, mivel ő is kínai, keményen és hatékonyan dolgozik. Olyanná szeretne válni, mint ő.
» Elmondása szerint sok-sok variety műsort megnézett még otthon és ezek is arra ösztönözték, hogy sztárrá váljon.
» Az ételek közül természetesen a kínai fogások a kedvencei.
» B-boy volt Kínában, 6 éven át.
» Kedvenc évszaka a nyár.
» Kedvenc száma a 7.
» 5 éves kora óta gyakorolja a Wushu művészetét.
» Példaképei a szülei.
Hoshi (호시)
Teljes név: Kwon Soon Young
Hangul: 권순영
Származási hely: Namyangju-si, Gyeonggi-do, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: főtáncos (Performance egység), koreográfus, énekes
Magasság: 177 cm
Érdekesség:
» 4 évig volt gyakornok.
» Művészneve japánul csillagot jelent. Azért kapta ezt a nevet, mert nagyon karizmatikus a színpadon.
» Folyékonyan beszél japánul.
» Azt mondta, hogy nehéz volt korán kelni mikor iskolás volt, de boldog, hogy lediplomázott.
» Olyan barátnőt szeretne, akinek ha csokit ad, öleléssel és csókkal viszonozza.
» Szereti a japán ételeket.
» Sokat koreografált már a Seventeennek.
» Állítása szerint élete legnehezebb pillanata az volt, amikor a családja és a barátai is azt kérdezgették, hogy mikor fog debütálni, de nem tudott válaszolni nekik, mert még ő sem tudta.
» Ideálja egy olyan lány, akinek kellemes illata van és kedveli őt.
» Neve jelentése: Kwon, mint erő; Soon, mint ártatlan és Young, mint dicsőség. Ezek alapján: erőteljesnek lenni az ártatlanság és dicsőség által. Azt gondolja, hogy igen erőteljes vezetője a Tánc Egységnek.
» Fekete öves taekwondoos és sok versenyen részt vett kiskorában. Azt mondta, hogy sok olyan mozdulat van, ami hasonlít egy-egy táncmozdulathoz, ezért is kezdte el érdekelni a tánc. Középiskolás korában alapított egy saját tánccsapatot, amivel versenyeztek is, és megnyerték a város szintű versenyt.
» Szeret bizarr fotókat gyűjteni a tagokról. A nagyját törölte, hátha elvesztené a telefonját. A legbizarrabb fotója DK-ról van.
» Példaképe a koreográfus, Keone Madrid, mert szerinte eredeti és figyelemfelkeltő koreográfiái vannak. Ő is hasonlóvá szeretne válni, és eredeti, stílusos táncokat létrehozni, majd ezeket erőteljesen előadni.
» S.Coups Hoshi-t választotta meg annak a tagnak, aki leader lehetne, mert nagyon karizmatikus.
» Az alma és banán közül az almát szereti jobban.
» Korábban fogszabályzós volt.
» Nagyon jól beszél japánul és kezdő a kínai nyelvben.
» Kedvenc színei a fekete és a fehér.
» Szereti Beyoncét és Omariont.
» A tagok szerint neki van a legtöbb aegyo-ja.
» A tagok őt szavazták meg, mint a legkeményebben dolgozó tag, Woozi mellett.
» Féltékeny Seungcheol izmaira.
» Szeretne találkozni Chris Brown-nal, Usher-rel, Beyonce-val és a SHINee-val.
» Még nem randizott. Édesanyja azt mondta neki, hogy a tanulás az első és csak azt követik a lányok.
Dino (디노)
Teljes név: Lee Chan
Hangul: 이찬
Származási hely: Iksan-si, Jeollakbu-tartomány, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: főtáncos (Performance egység), énekes, koreográfus
Magasság: 170 cm
Érdekesség:
» 3 évig volt gyakornok.
» Szülei táncosok. Édesapja táncórákat vezetett és fiát is megtanította táncolni. A Jeonju's Youths' versenyen megnyerte a fődíjat, s ekkor válogatták be a céghez.
» Művészneve a dinoszaurusz rövidítése. Azért kapta ezt a nevet, mert ezek az állatok is erősek voltak, így pedig ő is uralni fogja a színpadot.
» Feltűnt az Orange Caramel "My Copycat" c. számának MV-jében.
» Példaképe Michael Jackson. Sokat hallgatja a "Beat It" dalt és szerinte a "Billie Jean" egy olyan dal, ami nem csupán jellemzi őt, de energiával is feltölti. Az utóbbi dal koreográfiája volt az első, melyet megtanult. Nagyon szereti, mert egyszerű, mégis magában hordozza a jellegzetes Jackson-mozgást.
» A "Jam Jam" koreográfiáját is ő készítette.
» Példaképe a Dynamic Duo Gaeko tagja, aki mind éneklésben, mind rappelésben tehetséges. Sok energiája van, amit szintén kedvel benne.
» Gyengéje, amikor az emberek kritizálják. Igyekszik megmutatni a saját oldalát és minél több egyediséget vinni előadásaiba. Olyan előadó szeretne lenni, akit megemlítenek a történelemben.
» Kedvence a vasárnap.
» Koreában szeretne élni élete végéig.
» Magasabb szeretne lenni és féltékeny Mingyu magasságára.
» Nagyon mélyen alszik és általában magához ölel valamit. Az ő alvási szokásai sem a legjobbak.
» Ő szólalt meg a Seventeen TV Ver. 3 teaser videójában.
» Kedvenc gyümölcsei az alma és szőlő.
» Szereti a sült tintahalat csípős szósszal.
» Van egy öccse.
» EXO-rajongó.
» Jobban szeret mást megnevettetni, mint nevetni.
» Szerinte ő egy törpe óriás.
» Nem bírja elviselni, ha nem mondhatja ki, amit gondol.
» Az Inkigayo 2016-os "Ultra Dance Festival"-ján a 'Six Pack' csapat tagjaként szerepelt olyan előadókkal, mint Junior (GOT7), Hyunkyung (Romeo), Rocky (ASTRO), Shownu (Monsta X) és Ten (NCT).
Véleményem:
A banda nagyon összetartó, sok apróságon is ki tudnak akadni, de mivel nagyon összetartóak ez számukra már nem olyan nagy probléma. Hihetetlenül tehetséges mindegyikük, ha az igazságot kell mondani. Mindenkiben van egy kis "varázslat", ami egy fokkal feljebb hozza a csapatot. Mindegyik különböző a másiktól, de ez a jó, mert, ha lennének hasonlóak, akkor kicsit te is összezavarodnál, ráadásul még nem is lenne olyan jó együttes.
Egy kicsit a koreográfiáról is beszélek. Az együttesnek mindegyik MV (Music Video)-ban zseniálisak a táncok, tökéletesen illenek a zenéhez, és a tagok is jól alkalmazkodnak a zenéhez. Az arcmimikájuk is jó, és mindegyik testrészükben van egy olyan mozdulat, ami különbözik a másik testrésztől. Nagyon jó ötlet, meg jó dolog, hogy ő maguk csinálják a koreográfiát, és nem az ügynökség. A dallal is ugyanez van. A csapat méltó is lehet egy kicsit több díjjal.
A MV-ben is nagyon szép a kamerák mozdulata, vagyis a filmezés. Főleg, hogy a mostani videójukban (Don't Wanna Cry) is nagyon tetszett, meg megkapott, hogy több helyen is megcsinálták a táncot, majd összevágták. Több stílusban is megtudtuk nézni az MV-t.
Egy kicsit a koreográfiáról is beszélek. Az együttesnek mindegyik MV (Music Video)-ban zseniálisak a táncok, tökéletesen illenek a zenéhez, és a tagok is jól alkalmazkodnak a zenéhez. Az arcmimikájuk is jó, és mindegyik testrészükben van egy olyan mozdulat, ami különbözik a másik testrésztől. Nagyon jó ötlet, meg jó dolog, hogy ő maguk csinálják a koreográfiát, és nem az ügynökség. A dallal is ugyanez van. A csapat méltó is lehet egy kicsit több díjjal.
A MV-ben is nagyon szép a kamerák mozdulata, vagyis a filmezés. Főleg, hogy a mostani videójukban (Don't Wanna Cry) is nagyon tetszett, meg megkapott, hogy több helyen is megcsinálták a táncot, majd összevágták. Több stílusban is megtudtuk nézni az MV-t.
Nem mondtam még, de nekem az első bandám, vagyis a kedvencem. Ők az elsők nálam, senki más. Igaz, nagyon kicsivel később ismertem meg a BTS után, de nekem akkor is ők az elsők, akik ennyire a szívembe markoltak. Mindegyik tagot szívből szeretem.
Miért érdemes hallgatni vagy nézni a videóikat?
Ha szereted az aranyosabb bandákat, vagy zenéket (és kpop-ot is szereted), akkor mindenképp ajánlom, ha tényleg az ilyen műfajt szereted. Nagyon aranyos banda, érdemes hallgatni őket. Viszont, a videójukat is érdemes nézni, mert nemcsak aranyosak, hanem viccesek és nagyon szórakoztatóak. Ez az igazi angyal együttes. A dalukban előfordul elég sokszor a szerelem és a barátság. Még nem volt "forróbb" kapcsolatuk egyetlen egy lánnyal, de így is nagyon szeretnének, egy hozzá illő lányt. Pl.: a Don't Wanna Cry-ban arról énekelnek, hogy a lány miért hagyja el őt, és miért nem foglalkozik vele. És természetesen a fiú szereti őt, de a lány nem viszonyozza annyira az érzéseit iránta. Nem mondom, hogy nyalizós, de mégis van az a pillanat, mikor egy nagyon kicsit túlzásba viszik az érzéseiket.
Ha te ezt a műfajt szereted a kpop világában, akkor szívesen ajánlom a bandát.
Most kirakok ide képet, és akkorát fogsz röhögni, ha régi CARAT vagy, vagy új, de nagyon durva. Mint ahogy mondtam, páran szerepeltek az Orange Caramel - My Copycat című számban, és találtam képeket, ahol ők vannak:
Források: Sztárlexikon (tagok adatai); Wikipédia; Youtube (videók)
Ha te ezt a műfajt szereted a kpop világában, akkor szívesen ajánlom a bandát.
Most kirakok ide képet, és akkorát fogsz röhögni, ha régi CARAT vagy, vagy új, de nagyon durva. Mint ahogy mondtam, páran szerepeltek az Orange Caramel - My Copycat című számban, és találtam képeket, ahol ők vannak:
Források: Sztárlexikon (tagok adatai); Wikipédia; Youtube (videók)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése